Heinrich Heine: A dal szárnyára veszlek
A dal szárnyára veszlek, s elviszlek, kedvesem, a Gangesz-parton a legszebb ligetbe röpülsz velem. Ott szelid holdsugárban virágzó kert susog. Rád, nővérünkre várnak a lenge lótuszok. Ibolyák enyelegnek halkan, fenn csillag nyúl magosan. Mese csordul a rózsák ajkán, rejtelmesen, illatosan. A gazellák rád függesztve szemüket, néznek komolyan, és hallod, amint messze morajlik a szent folyam. Leheverünk a gyepre, hol pálmák árnya ring, s álmodjuk mindörökre szerelmes álmaink.
|