William Shakespeare: LXXV szonett
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér S tavaszi zápor fűszere a földnek; Lelkem miattad örök harcban él, Mint a fösvény, kit pénze gondja öt meg. Csupa fény és boldogság büszke elmém, Majd fél: az idő ellop, eltemet; Csak az enyém légy, néha azt szeretném, Majd hogy a világ lássa kincsemet. Arcod varázsa csordultig betölt S egy pillantásodért is sorvadok; Nincs más, nem is akarok más gyönyört, Csak amit tőled kaptam s még kapok. Koldus-szegény királyi gazdagon, Részeg vagyok és mindig szomjazom.
|