Tóth Beáta Mária: Nincs reményem

Vers / Szerelmes

Percenként indulnék hozzád gondolatom tekergő útjain,
Hamis utak, melyek porában nem is látni mi valódi,
s mi az, amit csak az álmok rajzolnak az út szélére,
hogy mámoruk eltérítsenek, s ne találjak rád már sohasem.

Nincs reményem, s elnémult a zene,
Alázuhan a csendbe,
Tenyeremben fekszik arcom, de hiába hívnám a könnyeim,
melyben feloldhatnám a szerelem méltatlan cseppjeit,
s mert szememen át ért lelkembe, hát arra űzném is ki,
hogy kimosva magából mindent, mi még megmaradt belőle,
ne mérgezze szívem tovább egyetlen cseppje sem,
se emlékek, se álmok képe,
meg ne tévesszenek, s hamis útra nem léptetnek,
hogy hozzád vigyenek.